Hitelképességi problémát idézett elő a Pénzügyminisztérium a régikatások körében

A Kata hamis indokkal való felnégyelése kellemetlen következményekkel is járt, főleg a kisebb bevételű vállalkozások körében, akik eddig egyéni vállalkozóként Széchenyi Kártyát vagy más hiteleket igényeltek és azokat megújítanák, vagy újakat vennének fel. A 2023-as év elején a bankok már a 2022-es bevételi, jövedelmi adatokra, igazolásokra tartanak igényt és ezeken már jóval kevesebb vállalkozói jövedelem mutatható ki.

A kisadózás igencsak kedvező rendszerével bedrogozott magyar gazdaság a hajmeresztő adójogi fordulat utáni váratlan, új szituációi közül az egyik legélesebb a hitelképesség megváltozása. A katásoknak a Pénzügyminisztérium (korábbi nevén: Nemzetgazdasági Minisztérium) javaslatára még fiktív jövedelemigazolásokat is kénytelen volt kiállítani a NAV: a minimálbér szerinti jövedelem 60 százalékát akkor is feltüntették, ha egyáltalán nem volt ennyi bevétele a régikatásnak!

A pálforduló 2022.09.01-től rendre átalányadózásba kényszerítette a régikatásokat, a NAV adataiból kiindulva, most már a számuk 250 ezer körül lehet. Az átalányadózás azonban diktált költséghányaddal dolgozik, ami 40, 80 és 90 százalék lehet, tevékenységtől függően, de van egy adómentes sáv is, ami a minimálbér fél éves összege. A költséghányad és az adómentes sáv kombinációjaként a 2022-es jövedelemigazolásban jelentős eltérések alakulhatnak ki a korábbi rendhez képest, már éves 10 millió forintos bevétel esetén is:

  Bevétel 2022-ben Átalányban megállapított jövedelem Régikata + átalányadó szerinti jöv. NAV jövedelem- igazolás
Régikata* 12 000 000 7 200 000
Régikata** + 6 000 000 3 600 000
Átalányadós**:
40%-os 3 333 333 800 000 4 400 000 4 400 000
80%-os *** 3 333 333 0 3 600 000 3 600 000
90%-os *** 3 333 333 0 3 600 000 3 600 000

*     Ha egész évben megmaradt volna a régikatázás
**   A régikatázás 2022.08.31-ig tartó (50%-nyi) bevételére, ha nem volt katás előreszámlázás
*** Ha negatív szám jön ki a kedvezmény miatt, akkor nulla a jövedelem!

A táblázat szerint is látható, hogy az eddigi jövedelmigazoláson szereplő összeg nagyjából megfeleződött!

A problémát képtelenek a bankok jól kezelni, kapkodó, vádaskodó válaszokat kapnak a vállalkozók a hiteligénylés során, amit a könyvelőnek továbbítanak, holott a könyvelő nem befolyásolhatja a NAV - amúgy törvényes - jövedelemigazoláskiállítási módszerét. Egy ilyen banki "instrukcióból" idézek:

Sajnos a megküldött nav igazolás nem megfelelő formában lett lekérve. Nem az adózás utáni jövedelmet tünteti fel. Az igazoláson átalányadó alapjába beszámító jövedelem szerepel és nem átalányadózás szerint megállapított jövedelem. Ilyenkor az adóhivataltól szükséges pótlólag bekérnie a könyvelőnek egy igazolást, hogy már az átalányadózás szerint megállapított jövedelem szerepeljen az igazoláson. Ennek oka az, hogy átalányadózás esetén tevékenységtől függően eltérő a vállalkozói bevételekből levonható költséghányad. Tehát ebből az igazolásból megalapozottan nem tudok jövedelmet számolni. Kérem egyeztesse le a könyvelővel, hogy fentiek szerinti igazolás szükséges, ezután tudom csak megnézni, hogy mekkora a vállalkozásból figyelembe vehető hitelezhető jövedelem. 

A bankok hiába gerjesztenek konfliktust a több tízezer hitelt igénylő átalányadózó és a könyvelőik között, a helyzet nem fog megváltozni, hiszen a problémát az átalányadózás rendszere okozza, amit 2022-től még adómentes sávval is kísérnek. Miután itt tartalmilag jelentősen elválik a számított adóalap a ténylegesen realizált jövedelemtől, így - az újkatázáshoz hasonlóan - el kellett volna téríteni a jövedelemigazolás szabályait, de erre a Pénzügyminisztérium egyelőre nem mutat hajlandóságot. Így még a kormány kedvenc hiteleitől is eleshet ez a vállalkozói réteg.

Összegezve:

A bankok előtt két út áll: vagy lazítanak az elbírálási és jövedelemszámítási feltételeiken, vagy nem adnak hitelt. A kormány lábon lövi saját magát, ha a zavaros adójogi változtatásai a hitelforrások megvonását okozza ebben a mikrovállalkozói körben. 

Ruszin Zsolt, a FairConto Zrt. részvényese

Érdekesnek találta a cikket? Ossza meg másokkal!

Megosztás Facebookon
?> hacklink al dizi film izle film izle yabancı dizi izle fethiye escort bayan escort - vip elit escort erotik film izle hack forum türk ifşa the prepared organik hit https://www.vozol20000.com.tr/mobilbahisdeneme bonusu veren sitelertipobet girişonwin girişmatadorbetholiganbetholiganbetholiganbetholiganbetholiganbetholiganbetholiganbetholiganbetholiganbetholiganbetxxxholiganbetافلام اباحيهporno videoseks video izlepornoholiganbetholiganbetwatch pornholiganbetholiganbetfilmes de sexoholiganbetporno sex videojojobet girişbetmarinoholiganbetasyabahistempobetodeonbetkalebetyouwinbtinengsbahismavibethiltonbetbahigoelexbetbetcupvbetmarsbahiscasinolevantBetriyalsahabetholiganbetCasinoplus girişmatbetdumanbetbahiscomtipobetbizbetceltabetjojobet girişmatbetmarsbahisdinamobetdinamobetmarsbahis girişhiltonbetjojobetcasibom girişportobetPusulabetbetkanyonasyabahis girişmatbet girişrulet taktikleritipobetjojobetmarsbahissetrabetjojobetextrabetbets10 güncelmatadorbetCasibomjojobetbetsathermesbetjojobet güncel girişnakitbahisDenizli evden eve nakliyatjojobet giriş güncelMariobetcasibomjojobetdmanbetmeritkingbetistSahabetMadridbet girişBorsa robotu satın al casibommariobetmeritking 1136MadridbetMadridbetBettürkeyjojobetbetturkeybetebetextrabet girişbetsatfixbetbetorspin girisBuy Weed Online in CanadaMadridbetmarsbahiscasinolevantbahiscommeritkinghttps://retajvape.com/Betturkeymarsbahis girişsavoybettingsupertotobetcoinbarmrcasinobetsatbetboobettineasyabahistempobetbetmoonodeonbetkalebetngsbahiselexbetbahigobetcupvbetsafirbetdeneme bonusu veren sitelerdeneme bonusu veren sitelermadridbetMadridbet girişJojobetbetturkeyholiganbet girişmatadorbet girişiptvmarsbahismatbetjojobetholiganbetBets10Basaribetpadişahbetdeneme bonusu veren siteler rehberibetebetvaycasinodumanbetsahabetmatadorbetDeneme Bonusugrandpashabet Jojobetmarsbahiscasibom girişjojobet güncelcasibom girişjojobet giriş günceldeneme bonusuBets10casibomvozol vista 20000imaj bet girişBetturkeyholiganbet girişholiganbetRomabet GirişjojobetcasibommarsbahisfixbetwinpapelsetrabetmarsbahisHoliganbetmarsbahis girişnakitbahisholiganbetgrandpashabetjojobetmeritkingmarsbahissahabetonwinsekabetimajbetmatbetCasino sitelerimarsbahisholiganbettipobetsahabetkralbetcratosslotdinamobetnakitbahismatbetbetmatikgrandpashabetxslotromabetromabetromabetromabetgrandpashabetbetkanyononwinLunabet7slotscasibommarsbahismarsbahisholiganbetşikayet vardeneme bonusu veren sitelerhitbethitbetdumanbetbetciobetciobetgarantibetgarantibets10kavbetpusulabetholiganbetkralbetbetebetholiganbetmeritkingholiganbetportobetonwinbetpersekabetmatbetimajbetmarsbahisCasibomcasibomcasibom girişcasibomGrandpashabetGrandpashabet TwitterGrandpashabet Güncel Girişgrandpashabet grandpashabet twitterGrandpashabetGrandpashabettipobetsonbahis girişsonbahis girişdinamobetbetebetmeritkingpiabellacasinonakitbahismatadorbetgrandpashabetsekabetmobilbahiscasinomaxiholiganbet girişCasibombahsegelholiganbetmarsbahis girişmarsbahis girişextrabet giriş