20 éve kérjük, hogy böngészőből is lehessen adóigazolást kérni, de a NAV az ÁNYK-val kínozza a hétköznapi igénylőket

A könyvelők megigénylik ugyan az igazolást az Általános Nyomtatványkitöltővel, akár egy éven belül a könyvelőszoftverből tudják majd kérelmet beküldeni gép-gép kapcsolattal, de ez még mindig feladat és munka, amiért ritkán kérnek ügyintézési díjat. A laikus adózók számára azonban 20 év alatt se sikerült egy böngészős igénylőfelületet készíteni. A köztartozásmentes igazolás (KOMA) is jól működne, de a NAV még mindig nem készít elektronikus aláírással és időbélyegzővel ELEKTRONIKUS OKIRATOT, hanem a weboldalra mutogat, amit lényegében senki sem fogad el (se a bankok, se a kormányzati szervek).

Tudtak róla, mégsem csinálták meg

A NAV november 2-i válasza után a helyzet lényegében kitisztult. A 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 19/A. §-a előírta az elektronikus köztartozásmentességi igazolás lehetőségét, a felület mégsem készült el. A NAV pedig már nem is azt állítja, hogy minden rendben van, hanem azt, hogy a fejlesztést a DIMOP Plusz keretében megvalósuló KJNY-hoz köti, amelynek új szabályai csak 2028-ban lépnek hatályba. Magyarul: a korábbi cikkünkben bemutatott október 1-jei kötelezettséget nem teljesítették, és most már azt is tudjuk, hogy nem külön KOMA-megoldással akarják gyorsan pótolni, hanem bevárnák a sokkal nagyobb projektet.

Ez így egyre kevésbé hasonlít véletlen informatikai csúszásra. Inkább arra, hogy megszületett valahol egy döntés: ha a KJNY csúszik, csússzon vele az igazolás is, a bent maradt rendeleti előírással pedig majd lesz valami. Hogy ezt a minisztérium mondta-e ki, a NAV döntötte-e el saját hatáskörben, vagy egyszerűen mindenki arra vár, hogy utólag hozzáigazítsák a jogszabályt a mulasztáshoz, azt egyelőre nem közölték. A NAV október 21-i sajtóközleménye mindenesetre már 2028-ról beszél, és finoman hozzáteszi: „a végrehajtási szabályok ehhez igazítása folyamatban van”. Ez azért elég érdekes sorrend. Előbb nem hajtjuk végre a hatályos szabályt, aztán majd hozzáigazítjuk a szabályt ahhoz, amit nem hajtottunk végre.

Egy egyszerű igazolásért várjuk a KJNY nevű csodát

Az egészben az a legszebb, hogy ehhez nem kellett volna feltalálni a mesterséges intelligenciát. A NAV-nál már rendelkezésre állnak azok az adatok, amelyekből megállapítható a köztartozásmentesség, az ÜPO már ma is vizsgál KOMA-feltételeket, az elektronikus hitelesítés sem űrtechnológia. A NAV saját DIMOP Plusz projektbemutatója ráadásul egészen világosan megfogalmazta a célt: mobilon vagy webes felületen, egy gombnyomásra kérhető, azonnal letölthető és hitelesen továbbítható adó- és köztartozásmentességi igazolást ígértek. Pont azt, amit az adózók lassan húsz éve várnak – a könyvelők meg azért várnak rá, hogy ne nekik kelljen a náluk letelepített ÁNYK-n keresztül az igénylést csinálni.

Ehhez képest a novemberi NAV-válaszból az is kiderült, hogy a KJNY fejlesztőjével már nincs hatályos szerződésük, mert azt felmondták. Hogy ki volt a fejlesztő, mennyiért vállalta a munkát, mit kellett volna teljesítenie, milyen határidővel, ki mondta fel a szerződést, milyen kötbér járt volna, és mennyi közpénzt fizettek ki addig, azt továbbra sem tudjuk. A KOMA-igazolás önálló, átmeneti megoldása technikailag aligha tűnik a KJNY méretével összemérhető projektnek. Lehetett volna filléres fejlesztés, lehetett volna belőle a magyar állami informatika hagyományainak megfelelő, látványosan drága fejlesztés is – ezt azért nem tudjuk eldönteni, mert a NAV a felmondott szerződést nem adta ki.

Továbbra is ÁNYK kell egy nyamvadt adóigazoláshoz

A végeredmény az adózó oldaláról egészen abszurd. A KOMA webes közzététele sok jogszabályi eljárásban valóban kiváltja az igazolást, de a piac nem mindenütt egy NAV-weboldalra mutató találatot akar látni. Bankok, külföldi partnerek, üzleti partnerek és különféle eljárások továbbra is kérhetnek egy hiteles elektronikus okiratot, amit le lehet tölteni, továbbítani, archiválni és ellenőrizni. A NAV pontosan ezt ígérte: egy gombnyomással előállítható dokumentumot mobilon vagy weben. Ehhez képest 2026 végén ott tartunk, hogy ilyen KOMA-okiratot továbbra sem lehet egyszerűen lekérni egy mobilalkalmazásban. Van adat. Van ÜPO. Van elektronikus aláírás. Van jogszabály. Csak felület nincs.

Ha pedig hagyományos adóigazolási okirat kell, akkor marad az IGAZOL és az ÁNYK. A NAV jelenlegi tájékoztatása szerint 2026 első kilenc hónapjában több mint 390 ezer ilyen kérelmet adtak be; 2025-ben félmilliónál is többet. Félmilliós nagyságrendű ügyfélforgalom egy olyan igazolásért, amelynek automatizálását évek óta tervezik, miközben a korszerű megoldás most újra 2028-ra csúszik, miközben milliárdos nagyságrendű költséget emészt fel az igazolási igénylések kiszolgálása. Még két évig használhatjuk az ÁNYK-t arra, amire egy normális állami mobilappban nagyjából egy gombnak kellene szolgálnia.

Húsz éve várunk. Most várjunk még kettőt. Ehh.

Ruszin Zsolt, a FairConto Zrt. részvényese

 Save as PDF
Oszd meg:

További hírek