NER-es ingatlan: elveheti-e az NVVH a vevőtől?

A tulajdoni lapból publikálható magtény: az ingatlan Tihany külterület 3/29 hrsz., Középső Óvár utca 19. nyilvántartási címen szerepel, védett terület és Balaton-felvidéki Nemzeti Park jogi jelleggel, Oberle Péter 2017-ben adásvétellel lett 1/1 tulajdonos. 

A vevő akkor lesz célpont, ha együttműködik a vagyon elvonásában

Nem úgy működik, hogy az NVVH bekopog, az eladó nem tudja megmagyarázni, miből lett százmilliós vagy milliárdos ingatlana, ezért az ingatlant automatikusan elveszik az új tulajdonostól. A Hivatal feladata a közvagyonból jogellenesen kikerült, illetve bűncselekményből származó vagyon útjának feltárása, biztosítása és visszaszerzése, de ehhez eljárás, jogalap és bizonyítás kell. A bizonyítás során például lényeges körülmény lehet a rokoni szál. Ilyen eset például Orbán Balázs nádkivágás mellett felépített ingatlana, amely apósa nevére került.

A vevő védelmét főszabályként a Btk. vagyonelkobzási szabályai adják: nem rendelhető el vagyonelkobzás arra a vagyonra, amelyet valaki jóhiszeműen, ellenérték fejében szerzett. Vagyis ha a vevő valódi piaci ügyletben, rendes vételáron, a vagyon bűnös eredetéről nem tudva vásárol, főszabály szerint nem nála kell landolnia az állami igénynek. A kulcsszó viszont a jóhiszeműség: stróman, hozzátartozó, kapcsolt személy, feltűnően áron aluli vétel vagy vagyonkimentési tudat esetén ez a védelem elbukhat.

A tihanyi villa illusztráció, nem állítható, hogy NER-hez köthető vagyon

Az eredeti Facebook posztban szereplő tihanyi ingatlan közéleti illusztráció volt, nem bűnösségi állítás. Az azóta elérhetetlenné vált TikTok videó szerint egy Tihany, Középsőóvári utcai, közelebbről meg nem határozott vételárú, de vélhetően több milliárd forintra hirdetett, panorámás családi házról van szó. A Google Maps térképen könnyedén beazonosítható, nagyrészt a fák mögött rejtőző ingatlan a tulajdoni lap szerint Tihany külterület 3/29 helyrajzi számú, természetvédelmi érintettségű vagyonelem. Az ingatlanról szóló hirdetést két ismert politikai influencer is feldolgozta „OLIGARCHATÚRA #2” című videójukban:

A tulajdoni lap alapján az ingatlan 2017-ben adásvétellel került Oberle Péter 1/1 tulajdonába. Oberle Péter nem közszereplő, ezért a magánadatait nem közöljük, de a neve azért kerül elő, mert a vagyoni háttér közérdekű gazdasági összefüggésekkel érintkezik. A jelen cikk nem azt állítja, hogy az ingatlan jogellenes eredetű, és azt sem, hogy önmagában emiatt az NVVH célkeresztjébe kerülhetne. A kérdés az, hogy az NVVH-korszakban a nagy értékű ingatlanok mögötti vagyoneredet mennyire lesz átvilágítási és vevői kockázat.

Régi raklapcég, de jelentős állami támogatásokkal

A Rozifa Kft. saját oldala Oberle Pétert tulajdonosként tünteti fel, bár a tulajdonosi struktúra szerint az Oberle Alapítvány kisebbségi tulajdonos, de a társasági szerződés szerint a javára el is billenthető az osztalék összege, bár ezzel csak kis mértékben éltek. A cég bemutatkozása szerint az 1990 óta működő, magyar tulajdonú raklapgyártó vállalkozásról van szó. Piliscsaba önkormányzata Oberle Pétert 2025-ben Piliscsaba Vállalkozója díjjal ismerte el, a méltatás szerint a Rozifa a város egyik legnagyobb adófizetője, 35 munkavállalóval. Ezt korrektül rögzíteni kell: nem egy tegnap alapított fantomcéget látunk.

A közpénzes szál ettől még érdemi. A Piac és Profit cikke szerint Varga Mihály pénzügyminiszter Oberle Péterrel írta alá a Rozifa Kft. eszközbeszerzését támogató szerződést, és a 700 millió forintos beruházáshoz közel 300 millió forintos támogatás kapcsolódott. A Rozifa saját pályázati oldala további tételeket is felsorol: 176.650.513 Ft nagy értékű termelőeszközökre, 127.322.286 Ft GINOP Plusz támogatásra, 59.712.000 Ft Pest megyei fejlesztési forrásra, 27.500.000 Ft VEKOP eszközbeszerzésre, valamint 15.931.013 Ft és 5.570.200 Ft képzési támogatásokra. Ezzel nem állítjuk, hogy jogellenesség történt volna. Az alábbi képen Varha Mihály és Oberle Péter látható.

Az ügyvédi fenyegetés nem törli a közéleti kérdést

A poszt után az ingatlanközvetítő, Arany Bálint a közlés eltávolítását kérte, jogi lépéseket helyezett kilátásba, majd az ügyvéd irodának való kiadására hivatkozott. Ez önmagában is közéleti tény, mert a vita tárgya nem egy magánéleti pletyka, hanem egy nyilvánosan hirdetett, nagy értékű ingatlan, amely egy jelentős állami támogatásokkal is érintett vállalkozói hátterű személy tulajdonában van.

Az újságírói posztra, cikkre nem adhat az érintett cenzúrautasítást! Sőt. A nemrég elfogadott 2026. évi LIII. törvény már az anti-SLAPP szemléletet hozza be: a közéleti részvételt akadályozó, visszaélésszerű bírósági eljárásokkal szemben védelem jár. Ez nem azt jelenti, hogy senki nem fordulhat bírósághoz, hanem azt, hogy a perrel fenyegetőzés nem használható arra, hogy közpénzes, közvagyoni vagy közéleti kérdéseket előre lefojtsanak. Az EUB C-516/17. számú Spiegel Online ügyben kifejezetten relevánsnak tekintette a műnek valamely állítás illusztrálására és vélemény alátámasztására történő felhasználását.

Az NVVH-korszakban a vagyoneredet üzleti kockázat

Az NVVH-törvény logikája szerint a közvagyonból jogellenesen kikerült, bűncselekményből származó vagy azzal összefüggésben megszerzett vagyon útja feltárható és visszakövethető. Korrupciós bűncselekményeknél a Btk. 74/A. § különösen kellemetlen: bizonyos esetekben az igazolható jövedelemhez képest aránytalan vagyon eredetét az elkövetőnek kell tisztáznia. Ez nem a jóhiszemű vevő automatikus bukása, de már nem az a világ, ahol elég annyit mondani: „én csak megvettem”.

A gyakorlati tanulság egyszerű: valódi, jóhiszemű, piaci vevőként nem attól kell rettegni, hogy valaki valaha „NER-közeli” volt, hanem attól, hogy az ügylet összképe később nem néz ki jóhiszeműnek. Áron aluli vétel, kapcsolati vevő, gyors továbbadás, forrás nélküli vagyonosodás vagy közpénzes háttérrel terhelt eladó esetén a kockázat már nem elméleti. Az illusztrációnak használt tihanyi ingatlan kapcsán várhatóan ilyen aggály esélye alacsony lesz. A kérdés így nem az, hogy Oberle Péter vagy a tihanyi ingatlan önmagában NVVH-ügy-e. A kérdés az, hogy a közelgő NVVH-korszakban bárki vásárolna-e nagy értékű vagyontárgyat olyan eladótól, akinek a vagyonosodási történetében jelentős állami támogatások és közpénzes fejlesztési források is megjelennek?

Lehet, hogy okosabb lenne kivárni az árverést…

Ruszin Zsolt, a FairConto Zrt. részvényese
 Save as PDF
Oszd meg:

További hírek