Írhattam volna, azt is hogy „Árad a dízel!” A választási kampányban követelt 480 forintos üzemanyag helyett – a költségvetési helyzetre hivatkozva – sokkal szerényebb üzemanyagkompenzációt produkált a kormány, ami tele van apró igazságtalanságokkal. Az LPG és a benzin is majdnem 10 százalékot drágult, de oda mégse jutott állami apanázs. Lett helyette dupla kaszálás ugyanarra a verdára, a lóerő helyett hasraütött kilowatt-határ, meg egy bürokráciamentesített pénzosztás. A magyar társadalom még mindig nehezen fogadja el, hogy a közpénzosztás csupán egy társadalmi drog, dehát az ajándék lónak ne nézd a fogát…
Egy dízelautó után két ember is megkaphatja a húszezret
Nehéz elhinni, de ugyanaz a személygépkocsi két külön magánszemély számára is megalapozhatja a dízeltámogatást. A rendelet szerint a 2026. január 1-jei üzembentartót, ennek hiányában tulajdonost tekinti jogosultnak, míg rögtön a következő bekezdés hozzáteszi azokat „is”, akik január 1. után lettek üzembentartók vagy tulajdonosok, és szeptember 19-én még azok voltak. Ha tehát január 1-jén „A” használta az autót, majd azt év közben „B” megszerezte, akkor „A” az első, „B” a második szabály alapján kaphat támogatást. A rendelet nem mondja ki, hogy ugyanazon gépjármű csak egyetlen támogatás alapjául szolgálhat: kizárólag azt korlátozza, hogy egy személy hány autó után kaphat pénzt.
A duplázódás kiolvasható a normaszövegből, mégsem beszélt róla senki. A 2026.09.21-én elküldött hivatalos megkeresésre se a NAV, se a Pénzügyminisztérium nem válaszolt, de több adóhatósági forrás is megerősítette: a szabályozás valóban eredményezhet két jogosultat ugyanazon gépkocsi után. A forrásaim azt is elmondták, hogy ez egy tudatos rendelkezés. hiszen a kormány – utólag – szerette volna elkerülni, hogy az aktuális tulajdonos ne kapjon dízeltámogatást. Érthetetlen okokból az Országgyűlés Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága nem tárgyalhatta a törvényjavaslatot, viszont a Törvényalkotási Bizottság simán kiengedte a törvényt úgy, hogy az alanyi kör meghatározását teljesen a rendeletre hagyták. A NAV nyilvános tájékoztatója egyelőre elsősorban az automatikus folyósítást hangsúlyozza, miközben az ilyen, ügyfelek ezreit érdeklő értelmezési kérdések egyáltalán jelennek meg a hivatalos kommunikációban, az csak 2026 szeptember 29-30 táján várható.
A benzines és az autógázos is többet fizet, mégsem kap semmit
A támogatás kizárólag dízelüzemű autóra jár. Ez első ránézésre nehezen magyarázható annak, aki benzines vagy LPG-s autóval jár, hiszen az ő tankolása sem lett olcsóbb. Ugyanakkor a számok részben igazolják a kormány célzását. A NAV egységes módszerrel számított havi üzemanyagárai szerint január és szeptember között a 95-ös benzin 572-ről 604 forintra, vagyis 32 forinttal drágult, míg a gázolaj 586-ról 667 forintra, 81 forinttal. Az LPG 328-ról 351 forintra nőtt, a CNG elszámolási ára viszont 810-ről 800 forintra csökkent. A dízelár-emelkedés tehát valóban jóval nagyobb volt, mint a benziné vagy az LPG-é. A NAV áraihoz képest a piacon tapasztalt havi átlagárak nagyobb kilengést mutatnak.

Ettől azonban a határ továbbra is kegyetlenül éles: egy kizárólag dízeles autós megkapja a támogatást, egy benzines vagy LPG-vel közlekedő pedig egyetlen forintot sem. Szeptember 23-án a Holtankoljak országos átlaga szerint a benzin 636, a gázolaj 709 forint volt literenként, vagyis a dízeles valóban sokkal rosszabb helyzetben van, mint az év elején, de a benzines költségei is emelkedtek. A támogatás tehát nem általános üzemanyagár-kompenzáció, hanem tudatosan egyetlen, különösen súlyosan érintett üzemanyagtípusra szűkített segítség. Ez egyszerűvé és olcsóbban adminisztrálhatóvá teszi a rendszert, cserébe elkerülhetetlenül kívül hagy más autósokat.
A 110 kilowattos vonal nem tudja, ki gazdag és ki szegény
A következő választóvonal a teljesítmény: 110 kilowattig jár a pénz, 111 kilowattnál már nem. Kármán András pénzügyminiszter a parlamenti vitában azzal indokolta a korlátozást, hogy a kormány elsősorban a kis és közepes teljesítményű autók tulajdonosait akarja segíteni, a nagy teljesítményű, drágább autók fenntartását pedig nem tartja indokoltnak közpénzből támogatni. Ez érthető cél, csak éppen a motor teljesítménye nem azonos sem az autó értékével, sem a tulajdonos jövedelmével. A Világgazdaság parlamenti tudósítása is rámutatott: vannak régi, hétköznapi családi dízelek 150 lóerő felett, miközben léteznek jóval értékesebb prémiumautók is 110 kilowatt alatti dízelmotorral.
Így egy régi, 111 kilowattos kombival napi száz kilométert munkába járó ember nulla forintot kaphat, miközben egy lényegesen drágább, 109 kilowattos autó tulajdonosa megkapja a húszezret. Egy ennél pontosabb vagyon- vagy jövedelemteszt természetesen hatalmas adminisztrációt teremtene, és egy ilyen kis összegű támogatásnál könnyen többe kerülne a leves, mint a hús. A teljesítménykorlát ezért egyszerű szűrő, de nem érdemes úgy tenni, mintha pontos szociális célzást biztosítana: erre alkalmatlan.
Az ötezer forintos „egy tank” számítás nem légből kapott – de gyorsan elolvad
A kormányzati magyarázat szerint egy átlagos autós havonta 50–60 litert tankol, és az 5000 forint nagyjából egy havi tankolásnál kompenzálja a korábbi védett és az aktuális piaci dízelár közötti különbséget. Magyar Péter miniszterelnök ezt már a bejelentéskor így magyarázta, Kármán András pedig később ugyanezt a számítást ismertette. A bejelentés napján, szeptember 11-én a Holtankoljak szerint 701 forint volt az országos dízelátlag, míg a korábbi védett ár 615 forint volt. Ezzel számolva az ötezer forint valóban közel van egy 50–60 literes tank drágulásához.
| Tankolt mennyiség | 615 Ft/l mellett | 701 Ft/l mellett szeptember 11-én | Drágulás | 709 Ft/l mellett szeptember 23-án | Drágulás |
|---|---|---|---|---|---|
| 50 liter | 30 750 Ft | 35 050 Ft | 4 300 Ft | 35 450 Ft | 4 700 Ft |
| 55 liter | 33 825 Ft | 38 555 Ft | 4 730 Ft | 38 995 Ft | 5 170 Ft |
| 60 liter | 36 900 Ft | 42 060 Ft | 5 160 Ft | 42 540 Ft | 5 640 Ft |
A szám tehát a szeptember 11-i árakon nem volt légből kapott: egy körülbelül 58 literes tank árkülönbsége éppen ötezer forint körül alakult. A megfogalmazásra azonban érdemes figyelni: az állam természetesen nem „egy tank gázolajat” fizet ki, hanem egy átlagos tankolás korábbi védett árhoz képesti többletköltségét próbálja kompenzálni. Szeptember 23-ra már 709 forintos átlagár mellett 55 liternél is meghaladja az ötezer forintot a különbség, vagyis a fix támogatás értéke minden újabb drágulással csökken. A négy hónapra jutó összesen 20 ezer forint ezért inkább korlátozott kompenzáció, mint az üzemanyagár-emelkedés teljes ellensúlyozása.
Egy ember három autóval húszezret kap, három ember három autóval hatvanezret
A rendelet nem gépkocsinként, hanem magánszemélyenként korlátozza a támogatást. Akinek három jogosult dízelautó van a nevén, ugyanúgy összesen 20 ezer forintot kap, mint akinek csak egy. Ha viszont ugyanabban a háztartásban három felnőtt három külön, jogosult autó üzembentartója, akkor a háztartás összesen akár 60 ezer forint támogatáshoz jut. A rendelet 3. § (3) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy a gépkocsik számától függetlenül egy személygépkocsi után jár a támogatás.
A rendszer a tényleges használatot sem méri. Egy garázsban álló, évente néhány száz kilométert futó jogosult dízel ugyanúgy húszezret hozhat, mint az az autó, amellyel valaki naponta ingázik és havonta több tank gázolajat éget el. Az alternatíva persze tankolási bizonylatok, kilométeradatok, számlák vagy egyéb igazolások tömeges feldolgozása volna. Az automatikus támogatás egyik nagy előnye éppen az, hogy ilyesmire nincs szükség; a NAV tájékoztatása szerint még kérelmet és bankszámlaszámot sem kell benyújtani. Az egyszerűségnek tehát jól látható ára van: a támogatás nem a tényleges többletteherhez, hanem néhány könnyen gépesíthető nyilvántartási adathoz igazodik.
A Parlament még nem láthatta a legfurcsább szabályt – most pedig minden kérdés a NAV-nál landol
Az eljárás sebessége sem segítette a problémák előzetes kiszűrését. A T/669. számú törvényjavaslatot szeptember 11-én 18:38-kor nyújtották be, szeptember 14-én a Törvényalkotási Bizottság már részletes vitát tartott róla, szeptember 15-én pedig az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalta és 119 igen, 32 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta. A Törvényalkotási Bizottság szeptember 14-i ülésének hivatalos felvétele ma is visszanézhető. Kármán András a plenáris vitában azzal érvelt, hogy a közvetlen támogatás nem ösztönzi az üzemanyagturizmust, és nem veszélyezteti az importot vagy az ellátást. Csakhogy maga a törvény egyáltalán nem tartalmazta a január 1-jei és szeptember 19-i kettős jogosultsági szabályt, az korábban sem hangzott el: azt csak a szeptember 18-án kihirdetett kormányrendelet hozta létre. A parlamenti vita tehát erről a konkrét anomáliáról még nem is szólhatott.
Bár a szabályokat a Kormány alkotta meg, de a rendelet kifejezetten a NAV feladatává tette a dízeltámogatással kapcsolatos ügyféltájékoztatást. Így a benzinesek, az LPG-sek, a 111 kilowattos autók tulajdonosai, a kimaradó évközi vásárlók, a két jogosultat produkáló gépkocsik érintettjei és minden más határeset gazdája várhatóan az adóhatóságtól fog magyarázatot kérni. A NAV azonban ezeket a politikai és jogalkotási választásokat nem hozta meg: neki a jogszabályt kell végrehajtania. A rendszer egyszerűsége és automatizálhatósága mellett komoly gyakorlati érvek szólnak, de a kényelmetlen következményeket a Pénzügyminisztériumnak és a Kormánynak volna célszerű egyenesen elmagyaráznia, ahelyett hogy a végrehajtó adóhatóság maradjon egyedül az ország összes kérdésével.

A húszezres nálam a Bogáncshoz gurul
Nekem is jár a 20 ezer forintos dízeltámogatás a személygépkocsinak minősülő mikrobuszom után, de erre az összegre nincs szükségem, ezért a teljes 20 ezer forintot a zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhelynek ajánlom fel. Jó helyre megy: a városi állatvédelmi összefoglaló szerint a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület évek óta árva kutyák ellátásában segít, a saját oldalukon pedig azt írják, hogy több száz mentett állatról gondoskodnak, és támogatóik segítsége nélkül ezt nem tudnák fenntartani. Ha már ez a támogatás nálam landol, akkor nálam ennek az a rendes útja, hogy továbbguruljon azokhoz, ahol arra szükség van.
Arra biztatok mindenkit, hogy aki megteheti, tegyen hasonló felajánlást, mert ez a támogatás nem az anyagi helyzethez igazodik, hanem alanyi alapon érkezik. Pont ez mutatja meg a rendszer gyenge pontját is: ahogy a rezsicsökkentésnél is ideje lenne végre valamilyen jövedelmi vagy vagyoni korlátban gondolkodni, úgy itt is látszik, hogy aki nincs rászorulva, annál a húszezresből könnyen lehet közös segítség. Nálam tehát a dízeltámogatás a Bogáncshoz megy, és őszintén örülnék, ha minél többen döntenének úgy, hogy a saját automatikusan érkező támogatásukból ők is csinálnak valami hasznosat.
Ruszin Zsolt, a FairConto Zrt. részvényese