Melyik napon szűnik meg az egyéni vállalkozás?

A jelenlegi helyzetben úgy látszik, hogy a NAV jogellenesen meghosszabbítja az egyéni vállalkozások létét 1 nappal. A jogszabály bikkfanyevű szövege kissé zavaros, de az elég jól kiolvasható belőle, hogy az egyéni vállalkozó megszüntetése a bejelentésben megjelölt napon 00.00 perctől megtörténik. A Belügyminisztérium által irányított Idomsoft Zrt. logikája szerint tehát a megjelölt nap nulla órakor már az egyéni vállalkozás nem létezik. Ezt a 1818 is többször megerősítette (a hangfelvételek megvannak).

A megszűnésre tehát megjelöljük például szeptember 1-et, hiszen aznap már nem kívánunk egyéni vállalkozóként létezni. Világos és egyszerű, igaz? Ez így néz ki a webes ügysegéden:

A NAV jogellenes logikája 

Az adóhatóság a fentiekkel ellentétesen olyan álláspontra jutott, hogy az egyéni vállalkozói lét a „megszűnés napjával” meghosszabbodik. A meghosszabbodást nem támasztották alá jogszabállyal, hanem inkább szembementek a Belügyminisztérium álláspontjával.

Az adóhatósági logika mögött az lehet, hogy a társadalombiztosítási szabályokban szerepel a „törlés napjáig” fordulat, ami természetesen a megszűnést nem hosszabbíthatná meg egy nappal. A NAV mégis megtette. A hivatal központi irányítása úgy állította be a szoftvereket, hogy az plusz egy napot hozzáadjon a működés napjaihoz. Ebbe az adóigazgatóságok nem tudnak beleavatkozni, a hatáskörükbe tartozó adózót így a központi intézkedések szerint kénytelenek kezelni.

Mi lesz a megszűnő katásokkal?

A becsléseink szerint kb. 30 ezer egyéni vállalkozás kíván megszűnni 2022.08.31-ével. Őket most az adóhatóság azzal fenyegeti, hogy nekik 2022.08.30-án (tehát jelen cikk megjelenésekor) kell a webes ügysegéden lekattintani a megszűnést és a NAV plusz napot hozzászámolva, még 2022.08.31-én éjfélig létező egyéni vállalkozásként fogja őket nyilvántartani. A probléma azokkal lesz, akik nem olvasták a NAV tájékoztatását és augusztus 31-én kívánják bejelenteni, hogy másnaptól nem egyéni vállalkozók. Nekik a NAV 2022.09.01-re várhatóan kinyitja a „normál” egyéni vállalkozást és valamikor ősszel felhívja őket a 2258-as bevallás pótlására + az éves személyi jövedelemadóbevallásban is egyéni vállalkozói bevételi és költségadatokat vár majd – akár nullásan is.

Mit lehet tenni, hogy a NAV változtasson a jogellenes álláspontján?

A NAV az átalányadózási átjelentkezés augusztus 31-i határidővel kapcsolatos álláspontjának utólagos – fű alatti – megváltoztatásával hasonlatos módszert fog várhatóan alkalmazni, ha a problémát egyáltalán kezelni kívánja – miután nem várható, hogy a jogszabályt gondozó Pénzügyminisztérium hajlana valamilyen jogalkotási lépésre. Lehet bízni abban, hogy a NAV a 2022.09.01-jét megszűnésként feltüntetőket mentesíti az általa kreált +1 napos működés következményeitől és valamikor útközben – fű alatt – átállítják a központi irányításnál a szoftvert.

A NEAK szerint egy nappal hamarabb megszűnik a TAJ érvényessége

Slusszpoén, hogy a TAJ kártya mögötti biztosítási jogviszony a fenti esetben már 2022.08.30-án megszűnik, de ugyanígy gondolkodik a Főpolgármesteri Hivatal is. A közigazgatási szervek közti jogértelmezési kavalkád így válik teljessé.

 

„Itt kell élned, hogy elhidd…”

Ruszin Zsolt, FairConto Zrt., részvényes

Érdekesnek találta a cikket? Ossza meg másokkal!

Megosztás Facebookon