Egy emirátusi adóilletőségű magyar vállalkozó ellen, nagy összegű osztaléka után meg nem fizetett személyi jövedelemadó miatt emelt vádat az ügyészség. Nem egy új kérdéseket felvető adóeljárásról kaptunk hírt, hanem letartóztatásról és büntetőeljárásról. Ilyen ügy nem volt még. Ha pedig egy olyan ügyben történik vádemelés, amihez hasonlóban még soha, felmerül, hogy valaki esetleg téved. Vagy az eddigi adózói gyakorlat valósított meg eddig is bűncselekményt vagy a hatóság ért félre valamit. Esetleg változik az élet és ami eddig szabályos (megtűrt) volt, az mostantól bűncselekmény lesz és az ügy publicitásával (megbilincselt milliárdos vezetőszáron) jelzi a változást a hatóság. Az is lehet azonban, hogy valami egészen másnak lehetünk tanúi. A cikk az ügyet az interneten megjelent cikkek, közlemények és jogszabályok alapján, adószakmai oldalról elemzi.
A bombasztikus hír
A NAV Facebook profilját böngészve alapvetően háromféle hírt kaphatunk: koncertezik a pénzügyőr zenekar, ukrán cigarettásdobozokat bányásznak autók alvázából akkus flex segítségével a pénzügyőrök vagy tucatnyi, állig felfegyverzett maszkos kommandós teper le hajnalban, alsónadrágban, feltartott kézzel előbotorkáló középkorú többgyermekes adócsalókat.
Ezért volt szokatlan 2020. augusztusában a hír, mely szerint a NAV nyomozói a balatoni villájából a rács mögé juttattak egy nagyvállalkozót azért, mert emirátusi adóilletősége miatt nem fizetett szja-t a cégeiből felvett osztalékok után. A NAV Facebook bejegyzése szerint „Kelet-Magyarország egyik meghatározó élelmiszerláncának tulajdonosa 2017-ben több gazdasági társaságtól 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel. Az ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedést, egy arab fedővállalkozást és hivatalos lakcímet”, ezért nem fizette meg az adózott eredményből felvett osztalékok után a 15 % személyi jövedelemadót. Ez nem egy adóellenőrzési híradás volt, hanem egy bűnügyi közlemény azzal, hogy „A számos élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellness-szálloda tulajdonosát végül balatoni villájában munkatársaink ébresztették”, majd bilincsben vezetik a kamerák előtt és letartóztatják. Hasonló hírt eddig nem olvashattunk.
A 2023. februári NAV bejegyzés (a 3 évvel korábbi, nyári videóval) leírja, hogy szűk 3 év nyomozással a 2018. évi osztalék is előkerült, így az összeg 7,4 milliárdra emelkedett. A nehezen értelmezhető bűncselekményi leírás pedig annyi, hogy a külföldi illetőség „álca”, a külföldi cég pedig „fedővállalkozás”.
A NAV Facebook bejegyzése kiemelkedett a többi közül mintegy 300 ezres megosztását és – a szokásos egy-két tucathoz képest – csaknem ezer kommentjét, valamint a több tucat másodlagos sajtómegjelenését tekintve is.
A NAV hírekhez kapcsolódó szokatlanul sok kommentelőnek feltűnt, hogy a szöveg „álca-adóilletőséggel” elkövetett költségvetési csalásról szól, a videóban viszont vadásztöltényeket és fémkannákban tárolt pálinkát mutattak, mely a friss közlemények szerint nem vádpont, tehát nem volt ezekkel semmi törvénytelen. Tehát valószínűleg a bombasztikus felvételek teljesen legális eredetű vadásztöltényekről és pálinkáról születtek. Ha a nappali padlóján szétterített százmilliók és aranyórák nem voltak, ez is jó lesz.
A vád azzal is bővült, hogy a dolgozók borítékban kaptak adózatlan fizetés-kiegészítést. Erről egyébként már 2020. augusztusában is megjelent egy cikk, ahol leírták, hogy 2018-ban a zár alá vett érték 1,6 milliárd Ft volt. A mostani vádemelésről szóló ügyészségi közlemény szerint azonban ez a vagyoni hátrány – 5 évnyi nyomozás után – csak 20 millió Ft lett. Ez jelentős túlbiztosítás volt.
Persze megjelent a pénzmosás vádja is, ami szinte minden költségvetési csalás esetén szükségszerű halmazat, hiszen elméletileg is nehezen képzelhető el olyan adócsaló, aki ne akarná felvenni az adózatlan módon megszerzett pénzét. Több jogász véleménye szerint egyébként ennek az utócselekménynek büntetlennek kellene lennie, ugyanis az emberi természettel ellentétes követelmény azt várni egy bűnelkövetőtől, hogy saját maga leplezze le bűncselekményét, amikor ennek eredményét például befekteti (Földvári József: Magyar büntetőjog Általános rész Osiris Kiadó, Budapest, 1997. 227. oldal). A Kulcsár-ügyből azt is tudhatjuk, hogy Ausztriában például saját bűncselekményből származó pénzre el sem követhető pénzmosás.
A kommentelők többsége azonban arról írt, hogy ennek az ügynek az lehet az oka, hogy le akarják nyúlni a nagyvállalkozó kereskedelmi cégeit és szállodáját. Ez adta az apropóját annak, hogy a korábbi nyilatkozatom után megpróbáljam közérthetően leírni az Emirátusokban megszerezhető illetőséggel kapcsolatos, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi egyezményben leírt alapvető tudnivalókat.
Mit mond a NAV az adóilletőség vizsgálatáról?
Az ügyészségi közlemény szerint 2017-2019 évek érintettek az adóilletőség kapcsán. A NAV honlapján még elérhető a 2019. évi 4. sz. információs füzet, mely leírja az adóilletőség meghatározásának módját. Itt azért megjegyzendő, hogy az el nem évült időszakok összes információs füzetét is illene megjelentetni, de ez másik cikk tárgya lehetne.
Tehát a NAV az információs füzet 2. oldalán azt írja, hogy „Magyarország adóztatásra vonatkozó jogának lényeges korlátját képezik a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi Egyezmények. Az Egyezmények azonban nem határozzák meg azt, hogy az adott jövedelem milyen módon válik adókötelessé az adóztatásra jogosult államban. Azaz, könnyen előfordulhat, hogy egy adott jövedelemtípus adóztatására az Egyezmény alapján Magyarország jogosult, azonban a magyar állam ezzel a jogával nem él, azaz, a belső, nemzeti szabályokban a jövedelemre adómentességet biztosít.” Tegyük hozzá gyorsan, hogy ezek egyedi mentességek is lehetnek, például amikor külföldi autógyárak, akkumulátorgyártók és társaik egyedi mentességeket kapnak Magyarországon, de az egyezmények alapján a tőkeexportőr államban már nincs adóztatási jog. De a legnagyobb nyereségű 50 magyar cég között is szép számmal akad alkalmazott nélküli „offshore” multi, mely nem, vagy alig fizet adót a kettős adóegyezményeket kihasználva.
Azt, hogy az adóegyezmények tényleges adóztatási követelményt nem tartalmaznak, a McDonald’s ügyben hozott EU döntés is határozottan kimondta 2018-ban. Azaz, csak azt szabályozzák, hogy mely országot illet meg az adóztatási jog. Nagyon hasonló ez a szabályozás ahhoz, amikor egy település jogosult helyi iparűzési adót kivetni arra a cégre, melynek székhelye ott van, de az nem kötelező. Vannak is adómentes települések, ott pedig ezrével székhelyszolgáltatást igénybe vevő vállalkozások. A székhelyválasztás adóoptimalizálási népszerűségét a legnagyobb cégek esetében a HVG is elemezte.
Tehát az adóztatási jog általában az adóilletőség alapján kerül meghatározásra, amit pedig az adóegyezmény alapján kell meghatározni (ha van ilyen). Ennek első lépése, hogy meg kell állapítani, hogy az adott ország belső joga szerint (az egyezményben írt szempontok alapján) megállapítja-e a magánszemély adóilletőségét.
Az emirátusi adóilletőség megállapítása
A NAV tájékoztató szerint a külföldi adóilletőséget „megalapozhatja például a külföldi államban való tartózkodás hossza (jellemzően a 183 napot elérő tartózkodás), vagy a külföldi államban létesített állandó lakóhely. Amennyiben bizonytalan abban, hogy a külföldi államban illetőséget szerzett-e, forduljon a külföldi állam adóhatóságához, és kérjen a kérdéses időszakra vonatkozó illetőségigazolást. Amennyiben a külföldi állam adóhatósága az illetőségigazolást kiállítja, akkor megállapítható, hogy Ön a külföldi államban (is) illetőséggel bír.”
Az ügyészségi közlemény leírja, hogy az osztalékot fizető cégek nem vonták le és nem vallották be a 15% osztalék utáni személyi jövedelemadót. Erre a vonatkozó szabályok szerint (Szja tv. 7. sz. melléklet 3. és 6. pont, illetve régi Art. 4. sz. melléklet 3. és 7. pont) csak akkor van mód, ha a magánszemély adóilletőségigazolással igazolja a kifizető felé külföldi adóilletőségét. Tehát nem csak azért lehetünk biztosak abban, hogy volt a vállalkozónak emirátusi adóilletőségigazolása, mert egy ügyvéddel eljáró milliárdos ilyen nagy összegű osztalék esetén kizárt, hogy arra bazírozott volna, hogy majd az adóellenőr nem fogja észrevenni az illetőségigazolás hiányát egy milliárdos osztalék esetén, hanem azért is, mert a cégek könyvelése, adóügyi munkatársai is bizonyosan megkövetelték a jogszabályok szerint előírt igazolást az adólevonás mellőzéséhez. Tehát biztosnak tűnik, hogy szabályos adóilletőségigazolással rendelkezett a vállalkozó. Ebben az esetben viszont a cégek részéről kötelező az adólevonást mellőzni, mivel az egyezmény 11. cikke így rendelkezik. Nincs mérlegelési vagy további vizsgálatra lehetőség.
Az ügyészségi közlemény azt is leírja, hogy a vállalkozó „az Egyesült Arab Emírségekben lakást vett és vállalkozásokat alapított, de ezek a valóságban nem működtek”. Megválaszolatlan azonban a kérdés, hogy miért bűncselekmény, ha vállalkozások „nem működnek”? De most az a lényeg, hogy a vállalkozónak volt saját tulajdonú lakása és több cége az Emirátusokban. Mivel az illetőről a NAV közlemény azt írta, hogy valójában Magyarországon élt és innen irányította cégeit, ezért nyilván nem az alapján volt illetősége az Emírségekben, hogy ott 183 napnál többet töltött, hanem a NAV információs füzetében említett másik lehetőség, az ottani lakóhelye miatt. Az is következik a közleményekből, hogy – hacsak nem hamisítványok az illetőségigazolások, ami azonban a hírek alapján kizárható – az Emirátusok adóhatósága által kiállított adóilletőségigazolás a jogszabályoknak megfelelt, annak feltételei teljesültek.
Az emirátusi lakóhely adóilletőséget eredményez
Az egyezmény 5. cikke rendelkezik az adóilletőségről. Ennek 1. pontja határozza meg, hogy az egyes országok mi alapján állapíthatják meg a saját adóilletőségüket. Eszerint az a magánszemély bizonyosan belföldi illetőségű személynek minősül az Emirátusokban, akinek az ottani jogszabályok szerint lakóhelye van. De mi tekinthető lakóhelynek a helyi jog szerint? Az angolszász jog szerint ez nem jelent életvitelszerű tartózkodási helyet, nem kell ott „élni”, hanem az olyan lakás minősül lakóhelynek, mely az adott személy számára folyamatosan elérhető. 2022-től magyarországi szabályok is elhagyták a korábban rengeteg jogértelmezési problémát okozó végleges szándékú, életvitelszerű tartózkodási kötelezettséget, azaz, az adott helyen „élés” követelményét a lakóhely fogalmából.
2022-ben a tartózkodási hely és az adóilletőség összefüggéséről alapos szakmai tanulmány jelent meg a Jogászvilágban, ahol az adószakértő szerző kifejti például a következőket: „A világ országainak többségében a magyarországi lakcímnyilvántartásnak megfelelő hatósági nyilvántartás nem létezik. Ilyenek például az olajmonarchiák, ahol a lakosság döntő többségét csak rövid ideig ott-tartózkodó vendégmunkások, illetve az év nagy részét üzleti úton töltő külföldi vállalkozók alkotják. A lakóhelyet ezért általában a saját névre szóló közműszámlával vagy bankkivonattal szokás igazolni, melynek feltétele a közműszolgáltatók vagy bankok részére bemutatott, ingatlanhasználatra jogosító szerződés (például lakásbérleti szerződés) vagy tulajdoni lap másolata is.”
Mindebből az is következik, hogy az ügyészi közlemény szerinti cégirányítás és magyarországi életvitel nincs hatással az emirátusi lakóhely szabályos (valóságos) jellegére. Úgy tűnik, mintha a magyar szabályokat szeretné az ügyészség alkalmazni egy másik jogrendben.
Hány napot kell az Emirátusokban tartózkodni az adóilletőséghez?
Mint láttuk a lakóhely fogalomnak és az adóilletőségnek nem fogalmi eleme az, hogy az illető fizikailag az adott országban éljen. Bármennyit is volt a vállalkozó az Emirátusokban, az bizonyosan elég volt adóilletőségéhez. De akkor van-e egyáltalán fizikai tartózkodási kötelezettség az Emirátusokban az adóilletőséghez?
A G7 hírportál 2020-as átfogó elemzését azzal indítja, hogy felidézi a Jogászvilág 2015. decemberben megjelent, Adómentes élet az Egyesült Arab Emirátusokban című cikkét. E cikk utolsó mondata szerint „Az adómentes állapot fenntartásához az adózónak általában fél évente legalább egyszer meg kell jelenniük az országban.” Az egyik legnagyobb letelepedési szolgáltatásokat is kínáló cég honlapján több cikk is foglalkozik különböző helyszínekre történő letelepedéssel. Például a 2015-ben megjelent Alacsony adózású máltai letelepedés vagy Adóhatékony letelepedés az Egyesült Arab Emirátusokban címmel. Ez utóbbi cikk szintén ezt a fél évente 1 napos szabályt rögzíti. És szintén erről hallhatunk a cég adószakértőjének youtube előadásában.
A magyar adóilletőség meghatározása az adóegyezmény szerint
A személyi jövedelemadóról szóló törvény tartalmaz rendelkezéseket az adóilletőség meghatározására (Szja tv. 3.§ 2.), de ezeket a szabályokat csak akkor kell alkalmazni, ha nincs olyan adóegyezmény, mely eltérő szabályokat ír elő. Ennek az az oka, hogy a nemzetközi egyezmények elsőbbséget élveznek a belső jogszabályokkal szemben, melyet nem csak az Alaptörvény és a nemzetközi szerződésekről szóló Bécsi Egyezmény (27. cikk), hanem az Szja tv. 2. § (5) bekezdése is előírja. Eszerint „A nemzetközi szerződés előírását kell alkalmazni, amennyiben törvénnyel vagy kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés e törvénytől eltérő előírást tartalmaz.”
Tehát a kettős adóztatást kizáró egyezmény fent említett 5. cikk 1. pontját kell vizsgálni először. Eszerint az a személy lesz magyar adóilletőségű, aki Magyarország jogszabályai szerint lakóhelye, székhelye, üzletvezetési helye, bejegyzési helye vagy bármely más hasonló ismérv alapján Magyarországon adóköteles. Magánszemély esetén ebből a lakóhely és az ehhez hasonló ismérv keletkeztethet adóilletőséget. Mivel a felsorolás konkrét ingatlanhoz való jogi kapcsolatokat említ, hasonló ismérv lehetne még a tartózkodási hely, de ezt a magyar szabályozás nem tekinti az adóilletőség szempontjából lényegesnek. Arra is figyelni kell, hogy a tartózkodási hely más, mint a szokásos tartózkodási hely. Az előbbi egy konkrét ingatlan 90 napnál hosszabb használatát jelenti, míg az utóbbi azt, hogy valaki egy országban 183 napnál többet tartózkodik. Tehát marad a lakóhely vizsgálata.
A nyilvános cégadatok és a G7 cikke alapján a vállalkozó lakcímeként 2017-től már az emirátusi lakóhely címe szerepelt a cégjegyzékben. A kézbesítési megbízott pedig egy ügyvédi iroda. Ebből pedig az is következik, hogy a vállalkozónak nem lehetett magyarországi lakóhelye, mert akkor nem lehet a külföldi címet és kézbesítési megbízottat feltüntetni a cégiratokban.
Tehát a nyilvános adatok alapján bizonyosan volt a vállalkozónak emirátusi lakóhelye és adóilletőségigazolása, viszont nem volt magyarországi lakóhelye. Az egyezmény alapján itt az adóilletőség vizsgálata véget is ér, az emirátusi adóilletőség a törvény erejénél fogva eldőlt. Semmi köze ennek ahhoz, hogy mennyit tartózkodik az adott személy az egyes országokban, merre utazgat vagy vezet-e cégeket bárhol máshol a világon. És ennek egyszerűen az az oka, hogy a magyar kormány ilyen egyezményt kötött 2013-ban, melyet törvényben kihirdettek. A jelek szerint tehát a vállalkozó és a témában megjelent hirdetések számából ítélve, valószínűleg még néhány száz vagy ezer tehetős magyar ugyanezeket a törvényi előírásokat alkalmazta. Esetükben azonban nem volt olyan ok, hogy adóellenőrzésben vizsgálják a kérdést, arra pedig főleg nem, hogy büntetőügyet indítsanak ellenük és letartóztassák őket.
Mi lenne a helyzet, ha lett volna lakóhelye Magyarországon a vállalkozónak?
A közlemények azt írják, hogy a vállalkozó Magyarországon „élt”. A hivatkozott Jogászvilág cikk alaposan elemzi a lakóhely 2022 előtti fogalmának tartalmát. A 2021. december 31-éig hatályos szabály szerint „A polgár lakóhelye: annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él.” Tehát nem feltétlenül a lakcímkártya adata határozza meg, hogy az illetőnek volt-e tényleges lakóhelye Magyarországon. Nem csak akkor van ez így, ha valaki hamis adatot jelentett be, hanem eleve elválhat a lakóhely címe a lakcímkártyán szereplőtől.
A Kúria szerint (Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának 5/2022. JEH határozata [23] és [25] bekezdése) „az életvitelszerű ottlakás valós tényeket, körülményeket, vagyis egy tényállapotot tükröz, addig a bejelentett lakóhely egy nyilvántartási állapotot jelöl.” A Legfelsőbb Bíróság még 2000-ben hozott ítéletében (Pfv.III.23.068/2000/10) azt állapította meg, hogy az életvitelszerű ottlakás azt jelenti, hogy a jogosultnak az a lakás az otthona, mert máshol nincsen olyan lakása, amelyet ténylegesen és rendeltetésszerűen használ. Ugyanakkor a főügyészségi közlemény szerint volt a vállalkozónak olyan saját tulajdonú lakása az Emirátusokban, melyet ténylegesen és rendeltetésszerűen használt, bármennyi időt töltött is ott.
A Jogászvilágban írt cikk szerint a magyarországi lakóhely megállapítása részben a véglegességi szándék bizonyításán múlik. Ehhez azonban az alapvető jogok biztosa és az Alkotmánybíróság határozata szerint (II.2. pont) jogbizonytalanságot hordozó fogalmak („él”, „életvitelszerű”) tartalmát kellene úgy alkalmazni, hogy abból a büntetőeljárásban kétséget kizáró bizonyosságú tényállás legyen megállapítható. A közlemények alapján erre nem került sor.
Csak abban az esetben állapítható meg a vállalkozónak magyarországi adóilletőség, ha bizonyítják az ügyben, hogy volt egy olyan konkrét ingatlan, melyben a vállalkozó Magyarországon véglegességi szándékkal, életvitelszerűen élt és az ehhez kapcsolódó fogalmakat a bíróság eltérően értelmezné az Alkotmánybíróságtól, a Kúriától és az alapvető jogok biztosától. Az Alkotmánybíróság szerint a "tartós, életvitelszerű" jelenlét előírása - a kapcsolódó értelmezési rendelkezések hiányában - jogbizonytalanságot is okoz, mivel nem zárja ki az önkényes jogalkalmazás lehetőségét. Az Alkotmánybíróság következetesen alkalmazott állandó gyakorlata szerint az ilyen jellegű szabályozás sérti a jogbiztonság alkotmányos elvét (63/1995. (X. 27.) AB határozat, ABH 1995. 527., 529-530.).
A versengő adóilletőségek esetén előírt eljárás
Ha mindkét egyezményes állam megállapítja az illető adóilletőségét, akkor ún. versengő adóilletőségek esete alakul ki. Ekkor az 5. cikk 3. pontja szerinti rendben történik az adóilletőség megállapítása. Ennek sorrendje a következő:
- állandó lakóhely – ha csak az egyik államban van, akkor az illetőség állama ez lesz, ha pedig mindkét államban vagy egyikben sincs ilyen ingatlan, akkor tovább kell vizsgálni a többi körülményt is
- létérdekek központja – ha állandó lakóhely alapján nem dönthető el az illetőség
- szokásos tartózkodási hely – ha létérdekek központja alapján sem dönthető el az illetőség,
- állampolgárság – ha szokásos tartózkodási hely alapján sem dönthető el az illetőség
- egyeztető eljárás a két állam adóhatósága között – ha állampolgárság alapján sem dönthető el az illetőség kérdése.
Az állandó lakóhely fogalmát az adóegyezmények kapcsán gyakran keverik a régi Art. 178. § 7. pontjának és az Szja tv. 3. § 2. pontjának ugyanilyen elnevezésű fogalmával. Csakhogy a legtöbb egyezmény erre definitív fogalmat ad az angol szövegváltozatban. Emlékezzünk a személyi jövedelemadó törvényre (Szja tv. 2. § (5)), ami előírja, hogy az egyezmény szabályát kell alkalmazni, ha ez eltér az adótörvény szabályától! Tehát esetünkben is ezt kell alkalmazni.
Ahogy ezt a Jogászvilág említett cikke is kifejti, az állandó lakóhely a kettős adóegyezmény alkalmazásában az illető számára állandóan hozzáférhető otthont jelenti. Ezt egyébként az OECD Modellegyezmény Kommentár is így írja le (a 4. cikkhez írt magyarázat, 13. pontja), pontosan ugyanilyen tartalommal. Tehát az a lényeg, hogy állandóan elérhető lakóingatlannal kell rendelkezni, melynek nem fogalmi eleme az ott-tartózkodás (sem az „állandó”, sem a „tartós”, sem a „végleges szándékú”) vagy az életvitelszerűség. Zsebben a kulcs, az ingatlan bútorozott, tehát alkalmas arra, hogy bármikor ott lakjon az illető. Ezért nem lehet állandó lakóhely például egy albérletbe kiadott lakás, de lehet az egy évre bérelt bútorozott szoba.
A közlemények szerint a vállalkozónak volt saját tulajdonban álló állandó lakóhelye az Emirátusokban. Az, hogy bizonyításra került-e konkrét „állandó lakóhely” Magyarországon, nem tudhatjuk, de nem ez következik az ügyészségi közleményből.
A NAV 4. sz. tájékoztató füzete szerint „amennyiben a magánszemély mindkét érintett állam belső szabályai szerint illetőséggel bír, akkor az Egyezmény legelőször is a magánszemély állandó lakóhelye szerint rendeli a tényleges illetőséget megállapítani. Azaz, ha a magánszemélynek az egyik államban van állandó lakóhelye, míg a másikban nincs, akkor az állandó lakóhely állama minősül az illetőség államának. Az állandó lakóhelyhez hasonlóan vizsgálandó az illetőség elbírálására vonatkozó többi szempont is, azaz, ha a soron következő szempont alapján az illetőség megállapítható, további vizsgálatra nincsen szükség.”
Tehát, ha lenne konkrét magyarországi állandó lakóhely, csak akkor kellene vizsgálni a létérdekek központját. Itt lehet jelentősége az Átlátszó cikkében említett férj, feleség, gyerek, kutya, macska és ékszerteknős kiköltöztetésének. Az, hogy Magyarországon 183 napnál többet tartózkodik valaki az adott évben, csak akkor vizsgálható, ha még az életvitel központjának vizsgálata alapján sem dönthető el az adóilletőség. A hírekből azonban úgy tűnik, hogy az egyezmény szerinti akkurátus tesztelés helyett valamilyen más vizsgálati eljárás történt.
Elítélendő-e az adóoptimalizálás?
Az látszik, hogy a kommentelők szerint nem szép, hogy valaki ilyen átlátszó módon nem fizet be 1 milliárd forintnyi adót. De valószínűleg ugyanők azt is csúnya dolognak tekintik, ha a koncessziós kaszinóknak vagy a betelepült multiknak nem kell adót fizetni úgy, mint egy átlagos vállalkozásnak. Azt látjuk, hogy minél nagyobb egy cég, annál kevésbé fizet adót. A legnagyobbak (pl. Google, Apple, General Electric, Pfizer) olyan nemzetközi céghálót alakítottak ki, hogy alig fizetnek adót. A Pandora iratok kiszivárgása nyomán számos kormányközeli nagyvállalkozó is érintett az adóspórolás nemzetközi megoldásaiban. Magyarország általában is előkelő helyen áll a nemzetközi adóversenyben és a nemzetközi befektetésekért többek között adómentességgel harcol.
Az adószakértői nézőpont azonban eltér az átlagos kommentelőjétől. Azt vizsgáljuk, hogy jogszabályba ütközik-e az ilyen adóspórolás.
A jelenlegi kormány azt a nemzetközi trendet követi a nemzetközi egyezmények megkötésénél, hogy az egyezmények lehetőséget adnak a magyar adóztatásra azoknál az ügyleteknél, melyek kifejezetten adóelőnyt céloztak. Ilyen rendelkezést az utóbbi időben kötött legtöbb magyar kettős adóegyezmény tartalmaz. Ha az Emirátusokkal kötött egyezmény táján (2013-2015) csak az olajmonarchiákkal kötött egyezményeket nézzük, szinte mind (pl. Szaúd-Arábiai Királyság, Bahreini Királyság, Ománi Szultánság) tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint a jövedelem forrásának állama (Magyarország) is megadóztathatja azt a jövedelmet, mely abból származik, ha a külföldi országban adóilletőséget szerzett személy „fő célja vagy fő céljainak egyike ezen egyezmény kedvezményeinek megszerzése volt”. Csakhogy ez a rendelkezés épp az Emirátusokkal kötött egyezményből hiányzik. Nem az adószakértő dolga ennek okát feltárni, az azonban a jogbiztonság elve alapján elvárható lenne, hogy a törvényben kihirdetett egyezmény szövegét ne egészíthesse a hatóság más egyezményekből átemelt, de itt nem szereplő rendelkezéssel. 2021-től, a BEPS törvény hatálybalépésétől kissé módosult ez a helyzet, de a most vizsgált vád korábbi időszakot érint, a visszamenőleges jogalkalmazás pedig tilos.
Mi köze az egészhez az ügyvédnek?
Hasonló jellegű adóeljárásokat nem lehetett eddig látni és hasonló büntetőeljárást sem sikerült találni a magyar joggyakorlatban. Megválaszolhatatlan az a kérdés is, hogy miért nem egy egyszerű adóeljárásban kerül eldöntésre, hogy hol volt a vállalkozó adóilletősége és ennek alapján esetleg mennyi adót és büntetést kell fizetnie. Miért kell ehhez a vizsgálathoz letartóztatni és hosszú évekig tartó büntetőeljárással tönkre tenni a vállalkozó életétét? A NAV közlemény szerint önkéntes teljesítéssel már meg is térült a költségvetést ért kár, az ügyészségi közlemény szerint a vállalkozó be is ismerte tettét. Miért kell rá (és ügyvédjére) börtönbüntetést is kérni? Miért nem elég az adóeljárásnak nagy publicitást adva üzenni (példát statuálni) a valószínűleg hasonló helyzetben lévő több ezer vagyonos, alapvetően itt élő, de külföldi illetőségű magyarnak, hogy új szelek fújnak a külföldi adóilletőség kapcsán?
Mint adószakértőnek, aki nap mint nap arra ad tanácsot ügyfeleinek, hogyan lehet törvényesen adót optimalizálni, különösen az az aggodalmat keltő, hogy egy szabályos eljárásban közreműködő ügyvéd miképp lehet vádlott az ügyfele ügyében. Mi lesz az adótanácsadókkal, könyvelőkkel, akiknek szintén az a dolguk, hogy felhívják a figyelmet például arra, hogy „ki lehet települni” Csomádra a helyi iparűzési adó mérséklésére és ingóságokat is lehet Szlovákiában is ajándékozni, elkerülve az ajándékozási illetéket. Számíthatunk-e arra, hogy vádlottak leszünk, mert anno azt javasoltuk, hogy a testvérek közötti ajándékozás az élő szülőn keresztül történjen, megspórolva az illetéket? Felbújtók vagyunk-e egy költségvetési csalásban, amikor kisebb adóterheléssel járó adózási formát ajánlunk, például a Kivát a Tao helyett?
Vagy az a helyzet, hogy a nagy kitelepülési szolgáltatóknak szabad vagyonos emberek kitelepülését intézni, egy magányos ügyvédnek viszont ez már tiltott szolgáltatás? Sok olyan kérdés, ami alapjaiban kérdőjelez meg évtizedes jogszokásokat. Tán ellenség lett az adótanácsadási szakma? Vagy már csak olyan tanácsot lehet adni, ami több adófizetést eredményez?
E kérdések megválaszolása azonban nem adószakértői elemzés feladata.
Ruszin Zsolt, a FairConto Zrt. részvényese, igazságügyi nemzetközi adó- és járulékszakértő, az MKOE alelnöke