Megtörtént a kártérítés kifizetése a NAV Nemzeti Adókonzultációról való kitiltás miatt

Villámgyorsan túl akart lenne az ismert rendezvényszervező cég a NAV által kreált kínos kártérítési ügyön, ezért fizetett. Ez a történet intő példa azon hivatalok számára, akik egy nyilvános (fizetős) rendezvényre önkényes indokkal igyekeznek valakit kizárni. Az ilyen ügyekben milliós nagyságrendű kártérítés is követelhető lenne, amit ez az eset is megalapozhat. 

Az érvénytelen regisztrációról szóló hazugság

Az adóhatóság 2016 óta megrendezi a Nemzeti Adókonzultációt. Az első néhány alkalom még nagyon előremutató diskurzust hozott, azonban 2018 őszén a harmadszor kétharmaddal újraválasztott kormány tisztviselői inkább elhajlították a rendezvényt egyfajta propaganda irányába, ahol az adóhatóság érdemi kritikája és arra vonatkozó érdemi válaszok egyáltalán nem kaptak helyet.

Ruszin Zsoltot a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) regisztrálta a 2025.10.30-án megtartott – a NAV által szervezett – Nemzeti Adókonzultációra. A regisztrációt elfogadták, a számla kibocsátották, a részvételi díjat az MKOE megfizette. Az MKOE titkársága 2025.10.29-én kapott egy emailt, emailt, amelyben közölték, hogy Ruszin Zsolt regisztrációja érvénytelen, ezzel lényegében az eseményről kitiltották. Az MKOE által delegált másik elnökségi tag egyébként akadálytalanul részt vehetett a Nemzeti Adókonzultáció című eseményen.

Kártérítési igény benyújtása fizetési meghagyáson

A fenti, felháborító esemény után az MKOE közleményben tiltakozott. Néhány nappal később Ruszin Zsolt benyújtott egy fizetési meghagyást 5 ezer forint kártérítést követelve a Nemzeti Adókonzultáción való részvétel szándékos megakadályozása után. Az igényhez ilyenkor értelemszerűen kapcsolódik az eljárási költség (12 ezer forint), amellyel együtt, 17 ezer forintot kellett fizetnie a kötelezettként megjelölt – 2024 évben félmilliárdos forgalmú – Ad Valorem Kft.-nek, mögöttes kötelezettként pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

Az Ad Valorem Kft. részéről 2025.11.28-án email érkezett az MKOE titkársága számára, amelyben arról érdeklődtek, hogy milyen bankszámlára utalhatják át a kártérítés és az eljárási díj összegét. Az email csatolmányából kiderült, hogy a NAV dél-budapesti igazgatósága intézkedett és a teljesen szabálytalanul, postán (!) beérkezett fizetési meghagyást kiküldték az Ad Valorem számára, ahol az a döntés született, hogy a kártérítést megfizetik. Az ehhez szükséges bankszámlaszámot megadó emailben a következő figyelmeztetés szerepelt:

Örülök, hogy nincs vita és elismerik a felelősségüket, ezzel az adóhatóság felelősségét is, ahonnan az utasítást kaphatták a Nemzeti Adókonzultáció elnevezésű propagandarendezvényről való kitiltásom kapcsán. Köszönöm, hogy elismerték ezt a diszkriminációt, amit „érvénytelen regisztrációnak” neveztek el és megfizetik a kártérítést.

A következő ilyen esetben a kártérítés sokkal magasabb lesz!

Legyen ez az eset intő példa azon hatóságok és más szervek számára, amelyek úgy gondolják, hogy a nyilvánosan meghirdetett rendezvényeiről egyesek diszkriminatív okokból kizárhatnak.

Ruszin Zsolt, a FairConto Zrt. részvényese

 

 Save as PDF
Oszd meg:

További hírek