A főtevékenység fontos gazdasági fogalom lenne, ha a jogalkotási dilettantizmust legalább egy icipici szakértelemmel kísérnék. Legutóbb az került bemutatásra, hogy a KSH ostobaságok mentén minősítgeti át a jelentéstételhez a főtevékenységet, most nézzük meg, hogy milyen hatással van a főtevékenység a kötelező járulékfizetésre…
A főtevékenység mint jogi placebo
A magyar szabályozás egyik legszebb fikciója a „főtevékenység”, amit egyetlen jogszabály se definiál és az a statisztikáról szóló törvényből is hiányzik (Stattv. 38.§ (3)). A TEÁOR – NACE módszertan szerint ez a legnagyobb hozzáadott értéket, vagy – ennek hiányában a legnagyobb árbevételt, vagy – végső soron a legtöbb munkaidőt / foglalkoztatást generálja egy adott statisztikai egységen belül. A főtevékenység lenne a vállalkozás gazdasági súlypontja, a valóságban viszont ez egy tetszőlegesen kiválasztott TEÁOR-kód, amelyhez sem árbevétel, sem tényleges munkavégzés nem kötődik. Ennek ellenére erre az adminisztratív címkére épül rá a kötelező járulékfizetés logikája. Az állam nem azt nézi, miből él a vállalkozás, hanem azt, mit pipált be a nyilvántartásban.
Garantált bérminimum a semmire
A garantált bérminimum eredetileg a szakképzettséget igénylő munkakörökhöz kapcsolódna. A gyakorlatban viszont az egyéni- és társas vállalkozók esetén a főtevékenységhez van hozzáragasztva, függetlenül attól, hogy abból a tevékenységből keletkezik-e bármilyen bevétel (Tbj. 39-40.§). Így fordulhat elő, hogy egy papíron „szakképzett” főtevékenység helyett egy másik főtevékenység van bejelentve, aminek nulla forintos forgalom mellett is jogosít az alacsonyabb járulékalapra és nem kell a garantált bérminimumot alapul véve fizetni. A rendszer üzenete világos: nem az számít, mit csinálsz, hanem mit írtál be. Ez jogilag teljesen tiszta, gazdaságilag meg abszurd. A garantált bérminimum persze növeli az ellátási alapot, de egy fiatal számára, aki nem tervezi, hogy beteg lesz és 2060 után fog nyugdíjba vonulni inkább felesleges közteherként fogható fel, amit a felosztó-kirovó rendszer kénye-kedve szerint használhat fel és népességfogyás esetén amúgy is fenntarthatatlanná válik.
Egyéni vállalkozóknál 15 nap, cégeknél évekre visszamenőleges módosítás
Egyéni vállalkozóknál a főtevékenység módosítása legfeljebb 15 napra visszamenőleg bejelenthető, míg a cégeknél az elévülési időn belül erre nincs időkorlát (Art. 204.§). Ez önmagában leleplezi a rendszert: ha a főtevékenység valódi ténykérdés lenne, nem lehetne utólag „javítani”. Itt viszont lehet. Ha a járulékfizetés szempontjából kedvezőtlen volt a besorolásod, egyszerűen átírod, és a múlt hirtelen másképp néz ki. Az állam ezzel hallgatólagosan elismeri, hogy a főtevékenység nem valóság, hanem adminisztratív állapot (Egyéni vállalkozó tv. 6. § (1) c)).
Amit az NGM nem szeret kimondani
A főtevékenység és a garantált bérminimum kapcsolata nem gazdasági logikán, hanem adminisztratív kényelemen alapul. Maga a jogrendszer ismeri el, hogy a főtevékenység utólag módosítható, visszamenőleg kezelhető, bevételtől független adat. Ennek ellenére erre a fogalomra épül a kötelező járulékminimum. Az NGM módszere Nobel-díj gyanús jogalkotási eset…
COVID: amikor hirtelen számított a valóság
A COVID-időszak rövid, de tanulságos epizód volt. A járulékkedvezményekhez a kormány akkor képes volt meghatározni, mi számít főtevékenységnek: 30 százalékos bevételi arányt előírva. Vagyis amikor pénzt kellett osztani, hirtelen fontossá vált a valóság. Amint a kedvezmények kifutottak, a szabályozás visszacsúszott a „mindenki azt ír be, amit akar” állapotba. Ez nem jogalkotási hiba, hanem tudatos kormányzati nemtörődömség (485/2020. Korm. rendelet 5.§ (3)).
A kamara képtelen tájékoztatást adni a középfokú végzettséget igénylő tevékenységekről
Az NGM által agyontámogatott, tizenmilliárdos vagyonnal rendelkező Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara (MKIK) számára jogszabály írja elő, hogy dolgozza ki az önálló tevékenységek listáját (Egyéni vállalkozó tv. 3/A. § (4)). Az MKIK azonban képtelen volt a bugyuta nevű KAVIR lekérdezést a jelenleg hatályos fogalmakhoz hozzáigazítani, így az kizárólag 2024-es adatokat tartalmaz, ráadásul tele van hibával (például a számviteli tevékenységek széles köre nem igényel középfokú végzettséget/képzettséget).
A magasabb végzettségűek kötelező többletjáruléka alkotmányellenes volt
A magasabb kötelező járulékteher se erkölcsileg, se jogilag nem indokolható! Amikor a Magyar Köztársaságának még volt Alkotmánya és Alkotmánybírósága és őrködtek az adó- és járulékterhek arányossága felett, kimondták – Sólyom László elnöklése mellett – a következőket:
Hátrányos megkülönböztetés továbbá az is, hogy – esetenként – a járulékfizetés alapját a társadalombiztosítás fedezetével kapcsolatban sem hozható iskolai végzettség határozza meg.
Az ítélet lényegében azt is kimondja, hogy munkajogilag elő lehet írni magasabb munkabért a magasabb végzettséget igénylő munkakörben való foglalkoztatásért, azonban ezt nem szabad összekeverni a vállalkozók kötelező járulékával, mert az nem munkajog. Jelenleg a jogosulatlanul megalkotott alaptörvény nevű izé tiltja a normakontrollt, amíg a GDP arányos államadósság 50% felett van.
Könyvelői műhiba helyett
A legalább középfokú végzettséget / képzettséget igénylő főtevékenység kiválasztása csak annál a vállalkozásnál javasolt, ahol az egyéni- vagy társas vállalkozó tudatosan szeretne többet fizetni az államnak. Ennek hiányában viszont könyvelői műhibáról is beszélhetünk, mert a beteget is meg szokás kérdezni, hogy a drágább, vagy olcsóbb gyógyszert kéri, ha annak a hatóanyaga ugyanaz…
A FairConto csoport ügyfeleinél az akár évekkel később kiderülő, az ügyfél háta mögött zajló felesleges járulékfizetés miatt felmerülő jeges izgalmakat nem ígérhetünk!
Ruszin Zsolt, a FairConto Zrt. részvényese
Save as PDF
